2008. május 15-i képviselő-testületi ülés 1.

Május 15-én az előző üléshez hasonlóan hosszú értekezletre készült testületünk, hiszen 33 napirendi pontot tárgyalt. Eredetileg néhánnyal több lett volna, de volt olyan (pl. sportkoncepció), mely még nem készült el és volt olyan (vizitdíj pótlása), amely az idők folyamán okafogyottá vált, így a testület törölte a napirendi pontok közül. Az ülésen hozott döntésekről számolunk be most.

Békenap

2008 május 9-én ismét megtartotta a Budapesti MSZP a Békenapot. A Parlament előtti rakparton gyülekező tömeg a II. Világháború európai részének befejezése napján tett hitet amellett, hogy soha többé háborút, soha többé fasizmust. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondott beszédet. A fáklyás megemlékezés végén a Duna partján lévő emlékműnél emlékeztek a hazai áldozatokra.

Tájékoztató az Oktatási és Média Bizottság tevékenységéről

Az MSZP taggyűlése rendszeresen meghallgatja a különböző tisztségekbe választott tagjainak tájékoztatóját, beszámolóját arról a munkáról amit választott tisztségükben végeztek. Ezúttal Somogyi Péternek, Önkormányzatunk Oktatási Bizottsága vezetőjének beszámolója írásos változatát tekinthetik meg az érdeklődők.

Ismét a Paraméterkönyvről

Az elmúlt hetekben nagy vihart kavart a BKV Paraméterkönyv tervezett változtatása. A BKV vezetősége bele is bukott a nem előkészített tervekbe. Most bemutatjuk a változatok 3. variációját, melyről most kérnek véleményt (csak az Erzsébetet érintő járatokról). Össze sem hasonlítható az elsővel...

Itt tekinthető meg.

2008.05.06.

Pechszéria

Egymás után háromszor szenvedett vereséget az ESMTK focicsapata az elmúlt másfél héten. A Barcstól és a Haladástól 1:0-ra, a Felcsúttól 2:1-re kaptak ki fiaink. Ezzel a kieséstől egy hely választja el csapatunkat. Legalább még egy meccset kell nyerni a bennmaradásért.

Május 11-én, vasárnap, 17.30-kor a Pápa csapatát fogadjuk az Ady Endre utcában, látogassunk ki minél többen!

Új iskola – Új tudás

Hiller István Oktatási és Kulturális Miniszter a Fővárosháza zsúfolt Dísztermében tartott előadásában kezdte meg a fővárosi pedagógusokkal egyeztetését az új oktatási programról. Az elkövetkező hetekben az ország számtalan helyén lesznek fórumok, ahol véleményt lehet mondani a célkitűzésekről, feladatokról. A célokról írt tájékoztatót Oktatási Bizottságunk elnöke.

SZÁMADÁS – 2007.

Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2008. április 17-i ülésén az Önkormányzat 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót

                    12.352.019 eFt bevételi és
                    10.285.580 eFt kiadási

                     főösszeggel hagyta jóvá.

Gyermekvédelmi napok a Csiliben

Budapest Főváros Önkormányzatának Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata (TEGYESZ) és a Pest Megyei TEGYESZ szervezésében Pesterzsébeten került megrendezésre 2008. április 15-20. között „Az önálló életre felkészítés a gyermekvédelemben” című Gyermekvédelmi Konferencia. A szakemberek a nevelőszülőknél, vagy a szakellátás intézményeiben élő gyermekek életkezdési nehézségeiről tanácskoztak.

Szenvedélyes7

„Szenvedélyes7” címmel került megrendezésre 2008. április 14-18. között az a több helyszínen (Csili, Hajós Alfréd Általános Iskola, Nagy László Általános Iskola és Gimnázium) zajló programsorozat, mely a szenvedélybetegségekre, kívánta felhívni a figyelmet.

Taggyűlés a helyi szervezetben

Április 24-i taggyűlésén több beszámolót hallgatott meg az MSZP Erzsébeti taggyűlése. Először Szabados Ákos polgármester tartott tájékoztatót a kerület pénzügyeiről, terveiről.

Ismét sikeres és színvonalas évet zárt a Pesterzsébeti Múzeum

Április 17-i képviselő-testületi ülésünkön számolt be az immár újraválasztott D. Udvary Ildikó Igazgatóasszony a Pesterzsébeti Múzeum 2007. évi tevékenységéről, valamint a 2008. évi tervezett programokról.

Eredményes év a Csili Művelődési Központban

A Pesterzsébeti Múzeum mellett a Csili Művelődési Központ igazgatója, Várhalmi András – akit újabb 5 évre nevezett ki testületünk az intézmény élére – is beszámolt a 2007. év eredményeiről, valamint az idei év terveiről.

Majális a Ligetben

Sok szeretettel vár mindenkit Május elsején az MSZP, a Városligetben.

A szórólapot a részletes műsorról megtekinthetik itt: 1. oldal, 2. oldal.

DEMONSTRÁCIÓ A GÓJ MOTOROSOK ELLEN

Helyszín: Népszava (1087 Budapest, Könyves K. krt. 76. )

Dátum: 2008. április 29. 9:00 - 11:00

A Gój Motoros Egyesület újabb, nácikra emlékeztető demonstrációra készül, most a Népszava szerkesztősége ellen. A Népszava szerkesztősége, amely ebben az évben lett Radnóti Miklós antirasszista-díjas, egyik legjelentősebb vára az emberi méltóság képviseletének, a demokráciának.

Kishírek – 2008. április 24.

Ezúttal is kb. az elmúlt egy hónap fontosabb  történéseiről szeretnénk beszámolni olvasóinknak.

Szavazókörösök találkozója a XX. Kerületi Szervezetben

2008. április 11-e délután szavazóköri megbeszélés tartott az MSZP XX. Kerületi Szervezete. A fehér-asztal mellett tartott baráti beszélgetésen elsősorban a névszavazáson  résztvevő szimpatizánsok vettek részt.

Mi történt egy év alatt a Dél-pesti Szennyvíztisztítóban?

Az Önkormányzat Képviselő-testülete április 17-i ülésén tájékoztatót kapott a Dél-pesti Szennyvíztisztító területén végrehajtott és a jövőben tervezett környezetvédelmi fejlesztésekről.

Szavalóverseny

A Fejlett Dél-pestért Alapítvány Költészet Napja alkalmából  április 10-én  tartotta meg hagyományos, általános iskolai tanulók részére rendezett   versmondó versenyét.
Ebben az évben a négy korcsoportban 6 iskolából, összesen 60 tanuló vett részt a  megmozduláson. Nagy öröm volt látni, ahogy a sok tanuló betöltötte a Korona Irodaház nagytermét, ahol a versenyt rendezték.

Képviselő-testületi ülés II.

Képviselő-testületünk 2008. április 17-i ülésén 35 napirendi pontot tárgyalt. Most folytatjuk beszámolónkat a témákról és az ott hozott döntésekről:

Képviselő-testületi ülés I.

Önkormányzatunk Képviselő-testülete 2008. április 17-én  tartotta e hónapi ülését. A 9 órakor kezdődő ülésen a 35 napirendi pont feszes munkatempót írt elő. Végül egy nagyobb szünettel este 18.00 órakor fejeződött be az ülés. Ezúttal a határozatokról számolunk be:

Tartalom átvétel