Több pénzt kell adni az alacsony keresetűeknek

Több pénzt kellene adni az alacsony keresetűeknek, mert minden, nekik adott forint nemcsak az ő helyzetükön javít, hanem a fogyasztáson keresztül segíti a gazdasági növekedést is - mondta Burány Sándor (MSZP), az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Parlamenti hírek

Elhalasztják a rendőrségi életpályamodell bevezetését

Paks2 veszélyezteti az ország gazdasági és politikai függetlenségét

Aszódi Attila paksi bővítésért felelős kormánybiztosnak a moszkvai Atomexpón elmondott előadásából úgy tűnik, mintha Magyarország egésze teljes mellszélességgel támogatná a Paks2 beruházást, ami óriási hasznot hoz majd a nemzetnek.

 

Idegengyűlölő kampányt folytat a kormány

Az MSZP szerint a 2016-os költségvetés benyújtásával a kormány világossá tette, hogy a bevándorlás ügyében nem tesz mást, mint hogy közpénzen idegengyűlölő kampányt folytat.

 

Utolsó forduló

Végéhez ér a 2014-15-ös bajnokság, vasárnap játékodaink a Dunaharaszti csapatát fogadják 18 órától az Ady E. utcában. Egy szép győzelem, s némi szerencsével akár a negyedik helyen is végezhetünk. Menjünk ki minél többen drukkolni!

 

A Magyar Hősök Emlékünnepe

Május utolsó vasárnapján, a Magyar Hősök Emlékünnepén azok előtt tisztelgünk, akik Magyarország történelmének legnehezebb pillanataiban küzdöttek hazánk függetlenségéért, szabadságáért. Ezért nemcsak kegyelettel, hanem büszkeséggel emlékezzünk hőseinkre!

Az európaiság nem „cukikampány” kérdése

Szánalmas és hiteltelen, ahogyan a Fidesz és a Jobbik azon versenyzik egymással, melyikük a kevésbé Európa-ellenes, miközben mindketten ugyanazt képviselik.

A gyermekéhezés pedig a mai Magyarország legnagyobb problémája


Május utolsó vasárnapja hazánkban is a gyermekeké. Nagyon sok magyar  gyerek azonban ma sem tud felhőtlenül örülni, mert legközelebb csak holnap reggel az óvodában jut ennivalóhoz. Felmérések szerint legalább 50 ezer súlyosan, nap mint nap éhező gyermek él ma Magyarországon, összesen pedig 500 ezer magyar gyermek van kitéve a szegénység kockázatának.

Az MSZP a nemzeti béremelés programjára tesz javaslatot

Az MSZP a nemzeti béremelés programjára tesz javaslatot a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokkal - mondta az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor szétzilálta az országot és egyedüli döntéshozóvá vált

Az MSZP szerint a miniszterelnök pénteki, kormányzását értékelő beszéde  azt jelzi: Orbán Viktor ugyanott tart, mint öt évvel ezelőtt. Szétzilálta az országot, a kormánya kompetenciáját és egyedüli döntéshozóvá vált - mondta Tóbiás József elnök-frakcióvezető pénteken, sajtótájékoztatón.

A legfőbb ügyésznek vizsgálnia kell a fejlesztési kabinet döntéseit

Az MSZP elvárja Polt Péter legfőbb ügyésztől, hogy indítson nyomozást a kormány fejlesztési kabinetjének döntései ügyében, mert a szocialisták szerint megalapozottan merülnek fel aggályok azzal kapcsolatban, hogy törvényesen döntöttek-e a közbeszerzésekről.

 

Hozzá nem értés miatt tart tovább a budai közlekedési káosz

 

Az MSZP szerint a kormánypárti budapesti városvezetés hozzá nem értése miatt nem készülnek majd el időben a jelenleg is zajló budai fejlesztések, ami egyúttal a környéken állandósult közlekedési káoszt is hónapokkal meghosszabbítja.

Reagálás Varga Mihály nyilatkozatára: Orbán Viktor brókerkormánya még arra sem képes, mint Románia!

 

Magyarország államadósságának kilátásai eddig is egy szakadékban voltak, a Fitch Ratings minősítése most csak egy sámlit tolt ez alá. 


Friss Összhang

Megjelent az Összhang újság legújabb száma. Itt olvasható. A régebbi számok megtekinthetők itt.

 

 

Pünkösdi forduló

Vasárnap 18 órától fogadja az ESMTK a Maglód csapatát az Ady E. utcában. Egy győzelemmel bebiztosíthatjuk helyünket az NB/III-ban a következő évadra is.

 

Korábban játszották:

AZ MSZP állásfoglalása a halálbüntetésről

A Magyar Szocialista Párt határozottan ellenzi a halálbüntetés visszaállítását.

Nagyon új hírlevél

Megjelent a Nyugdíjasok Hírlevele. Itt olvasható.

Költségvetés

Az MSZP véleménye szerint a gazdasági növekedés adta lehetőségekből elsősorban az alacsony keresetű családokat valamint a kis- és közepes vállalkozásokat kellene támogatni - reagált a költségvetési bizottság szocialista elnöke arra, hogy szerdán benyújtották a jövő évi költségvetési javaslatot.

 

Tartalom átvétel