Köszönet a választóknak

A Magyar Szocialista Párt XX. Kerületi Szervezete nevében köszönetet mondunk mindazon pesterzsébeti, soroksári és ferencvárosi választóinknak, akik jelöltjeinkre: Dr. Hiller Istvánra és Pál Tiborra, valamint az MSZP-re adták szavazatukat a 2010. évi országgyűlési választásokon.

Külön is megköszönjük mindazoknak, akik a 2. fordulóban is elmentek és szavazatukat ismét nekünk adták.

Bár egyéniben mindketten másodikak lettek, az MSZP budapesti, illetve országos listájáról mindketten bejutottak a parlamentbe. Megígérték, hogy továbbra is képviselik ezeket a körzeteket és mindent megtesznek az ott lakók érdekeinek érvényesítéséért.

Mi is megköszönjük nekik azt a munkát, amit az elmúlt nyolc évben egyéni képviselőként végeztek. Eredményeik évtizedekig láthatóak lesznek kerületünkben: az aszfaltozott utak, az uszoda, a megújult iskolák és a Csili, vagy a most épülő zajvédő fal formájában.

Ezeket az éveket Pesterzsébet történetének sikeres évei között fogják számon tartani.

Nem utolsó sorban köszönjük mindazok segítségét, akik a választási kampányban részt vettek és kitartottak mellettünk. Köszönjük támogatóink bizalmát és szeretetét. Találkozunk az önkormányzati választásokon!

MSZP XX. kerületi Szervezete