AJÁNLAT MAGYARORSZÁGNAK

A Magyar Szocialista Párt párbeszédet kezd a József Attila Alapítvány szakértői által kidolgozott, az „Ajánlat Magyarországnak” című vitairatról, amely számot vet Magyarország jelenlegi helyzetével, és javaslatokat fogalmaz meg az előttünk álló nemzeti, társadalmi, gazdasági kihívások megoldására. Az MSZP, valamint a József Attila Alapítvány szakértői folyamatosan elemzik és értékelik hazánk helyzetét és szakmai tudásuk, tapasztalataik alapján teszik asztalra és bocsájtják vitára közpolitikai javaslataikat. A vitaanyag nem választási program, különösen nem kormányprogram. Két évvel a következő parlamenti választások előtt senki nem tudja, mi lesz 2014-ben, hol tart majd a világ, Európa és Magyarország.

 

A Fidesz-KDNP kormány két éve alatt drámai mértékben romlott Magyarország társadalmi és gazdasági helyzete. Lebontotta a demokratikus intézményeket, példátlan központosításra, totális hatalomra tört, korlátozta a sajtó, így a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságát. A félelem és a függőség légkörét alakította ki. Felelőtlen gazdaságpolitikájával lerombolta a korábbi válságkezelés eredményeit. A javakat és a jogokat a jobb módúakhoz csoportosította át. Politikai rendszerváltást vitt végbe, ezért az MSZP Orbán Viktor egész új rendszerének éles és határozott ellenzéke. A József Attila Alapítvány vitaanyaga javaslat a társadalmi igazságosság megteremtésének szolidáris programjára, ami elválaszthatatlan a demokrácia, a haladás és a negyedik köztársaság megteremtésének eszméjétől.

 A vitaanyag javaslat egy új baloldali politikára. A szocialisták azt ajánlják Magyarországnak, hogy közösen állítsuk helyre az együttműködés és a szolidaritás feltételeit, és együtt tegyünk meg mindent a szétszakítottság megszüntetése, az igazságtalanságok kiküszöbölése, valamint egy mindenki szavára számító demokrácia megteremtése érdekében. Az állampolgárokkal, más demokratikus politikai erőkkel folytatott párbeszéd a feltétele és lehet az alapja, egy a mainál erősebb, biztonságosabb, gyarapodó és sikeres Magyarország megteremtésének.

Az MSZP tudatában van annak, hogy nem lehet, és nem kell ugyanazt visszaépíteni, ami 2010 előtt volt. Nem tudható, mennyi lesz a kifizetetlen számla, mennyibe kerül az országnak pénzben és közös értékeink megrendülésében kifejezhető kár, amit Orbán Viktor kormányzása okoz.  Ezért a vitaanyag arra törekszik, hogy ajánlata őszinte és hiteles legyen, ne tartalmazzon teljesíthetetlen ígéreteket. Az MSZP tanult az elmúlt 22 év hibáiból, és épít a szocialista kormányzás eredményeire. Mást és másként kíván tenni, mint az előző kormányok bármelyike – ezt tartalmazza az „Ajánlat Magyarországnak”. A vitairat szerzői és az MSZP nyitottak minden demokratikus politikai erő, civil szervezet, szellemi műhely és valamennyi polgár javaslataira, kezdeményezéseire.

Az MSZP új, fenntartható, szociális piacgazdaságot akar, amelynek mércéje az egyéni és a közösségi „jól-lét” emelkedése, motorja a verseny, az innováció, a vállalkozók kezdeményezőkészsége és a dolgozó emberek munkájának magas minősége. Ennek feltétele pedig az átfogó politikai, társadalmi, jogállami és gazdasági rendszerkorrekció.

A fordulat nem valósítható meg egyetlen lépésben, de az bizonyos, hogy a fordulathoz vezető első lépés a felelős párbeszéd megkezdése. Ez a vitaanyag célja, ezért vesszük sorra a teendőket a jogállam és a demokrácia a munka és gazdaság, az esélyteremtés, valamint a biztonság, a nemzetközi együttműködés ügyeiben.

Mindenekelőtt helyre kell állítani a „fékek és ellensúlyok” rendszerét, a hatalom ellenőrzésére képes jogállam alapintézményeit: az Alkotmánybíróság és az ombudsmanok megnyirbált jogkörét, a bíróságok, az ügyészség, az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács függetlenségét, valamint a média szabadságát. Alkotmányos szinten kell garantálni a szociális biztonsághoz való jogot, a munkavállalók védelmét és az egyenlő munkáért járó egyenlő bér elvét, az elsők között kell módosítani a Munka Törvénykönyvét. A helyi autonómiákat megőrző, gazdaságilag fenntartható és demokratikusan ellenőrzött önkormányzatok létrehozása is sürgős feladat lesz.

Magyarország jövője azon múlik, hogy minél több embernek legyen munkája. Az ajánlat célul tűzi ki, hogy minden családban legyen legalább egy kereső, ezért a munkahelyteremtés és az oktatás, a szakképzés minősége áll az esélyteremtés középpontjában. A vitaanyag figyelemmel van a Magyarországon belüli területi különbségekre, ezért térségekre bontott gazdasági programokra, a közteherviselésben is megvalósuló időleges területi ösztönzésre tesz javaslatot. A programalkotás menetében a későbbiekben az MSZP külön észak-magyarországi valamint budapesti programot bocsájt vitára.

A gazdasági ajánlat középpontjában a kiszámíthatóság és a jogbiztonság újjáépítése áll.  A visszamenőleges jogalkotás szigorú tilalma és a magántulajdonba való illetéktelen beavatkozások megszüntetése alapvető feltétel. A vitaanyag javaslatot tesz a versenyképesség javítására, az innovációs ráfordítások mértékének jelentős növelésére, valamint az uniós és hazai fejlesztési források hatékonyabb felhasználására.  A most közzétett javaslat célja egy új, zöld fordulatot megvalósító, fenntartható, szociális piacgazdaság megteremtése.

Progresszív adózásra tesznek javaslatot a szakértők, arra, hogy a közkiadások forrásainak megteremtése során az állam jobban terhelje a tehetősebbeket. A szakértők a munkahelyteremtés ösztönzése érdekében második lépésként a munkáltatói járulék érzékelhető, két szakaszban megvalósuló, összesen 5 százalékos csökkentését javasolják.

Mindenkire számítunk, hogy „mindenki számíthasson vidéken is!”- áll az Ajánlatban. Ezt elsősorban a mezőgazdasági termelő, értékesítő, szolgáltató és egyéb vállalkozások szövetkezésének ösztönzésével érhető el. A szakértők azt tűzték ki célul,  hogy a nagy hagyományú magyar mezőgazdaság a hazai lakosságot és a bővülő exportpiacokat egyaránt jó minőségű, biztonságos és versenyképes árú élelmiszerrel lássa el.

A hátrányos helyzetet konzerváló, átörökítő jobboldali szegénypolitika helyett igazságos szociális rendszert javasol a vitaanyag: szolidárisnak kell lenni mindazokkal, akik védtelenné váltak. Mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni az alapvető oktatási, szociális és egészségügyi ellátásokat, ugyanakkor ösztönözni kell a takarékosságra épülő öngondoskodást.

A szociálpolitikai ajánlat lényege a szegénység öröklődésének megakadályozása a gyermekek korai fejlesztése és az oktatási esélyegyenlőtlenségek csökkentése révén. A munkába állást ösztönző, a munkaügyi és családsegítő szolgálatokkal fenntartott folyamatos együttműködéshez kötött segélyezést javasolnak a szakértők, felsorolva a mélyszegénység enyhítése érdekében szükséges eseti, gyors intézkedéseket.

Nem tűr halasztást a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási és szociális ellátási rendszerének újraszervezése sem. A vitaanyag szerint a cigányság integrációja érdekében is a legfontosabb a gyermekszegénység felszámolása, a tartós munkanélküliség megszüntetése, valamint a számos területen tapasztalt társadalmi feszültségek mérséklése.

Új nyugdíj-korrekciós programot kezdeményez, a magán-nyugdíjrendszerben maradtak számára teljes körű rehabilitációt ajánl a vitaanyag.

A közoktatás, a szakképzés és a felsőoktatás területén a kármentés és a korrekció áll a javaslatok középpontjában. A legfontosabb, hogy az oktatás egyenlő esélyt teremtsen a jobb életre, a munkához jutásra. Ennek feltétele a szakértők szerint, ha minden fiatal tud nemcsak írni, olvasni, számolni, de számítógépet kezelni, idegen nyelven beszélni, és elsajátítja az együttműködés, az alkalmazkodás, a mindennapi életben szükséges érvényesülés alapvető, képességeit.

A közoktatási ajánlat lényege a minőség javítása, az együttműködés a fenntartók, a diákok, a szülők és a pedagógusok között. Egy olyan szakképzési rendszer megteremtését javasolja a vitairat, amely a fiatalokat képessé teszi a többszöri szakmaváltásra és az egész életen át tartó tanulásra. A kezdeti beváláson alapuló, több csatornán keresztül finanszírozott, kiszámítható, lényegesen jobb minőségű felsőoktatás az ajánlata. A kulturális javaslat lényege a vidéki közösségekre és ugyanakkor a nemzetközi partnerség bővítésére koncentrál.

A vitaanyag azt javasolja, teremtsünk rendet az egészségügyben, vagyis legyen igazságos a hozzáférés a korszerű és humánus ellátáshoz. Lakhelytől és a jövedelmi helyzettől függetlenül az egészségügyi ellátás, a megfelelő színvonalú orvosi technológiákhoz és a szükséges gyógyszerhez való hozzáférés mindenki számára legyen szükségleteivel arányosan igénybe vehető. A tehervállalás legyen arányos a megszerzett jövedelmekkel. Ez a szolidaritást, az önrendelkezést, a cselekvési szabadsághoz való jog érvényesülését és az emberi méltóság védelmét jelenti. Elengedhetetlenül szükséges az ésszerűen megszervezett béremelés az egészségügy területén, amelynek eredményeként az 2020-ra az egészségügyi dolgozók átlagkeresetének el kell érnie az akkori nemzetgazdasági átlag másfélszeresét. Növelni ajánlják az egészségügyi közkiadásokat, amelyre a nemzetközi tapasztalatok szerint a GDP 6 százaléka szükséges. Fontos az is, hogy az igénybevett magánforrások ne haladják meg a teljes ráfordítások egynegyedét.

A Magyarországnak tett ajánlat részletesen foglalkozik azzal, hogyan garantálható majd a most bemutatott célok és feladatok megvalósításához olyannyira nélkülözhetetlen külső és belső biztonság, valamint a közrend és a köznyugalom.

Új nemzetpolitikát is javasol az ajánlat, amely felvállalja a kulturális nemzetegyesítés ügyét. Az anyaországi és a határon túli magyarok viszonyát a nemzet iránti kölcsönös felelősségre és a szolidaritásra építjük, ugyanakkor nem határozottan ellenzi a beavatkozást a határon túli magyarság sorsalakító önállóságába.

Magyarországnak minél előbb ki kell törnie az Orbán-kormány által létrehozott nemzetközi elszigeteltségből. Vissza kell térni az európai alapértékekhez, a szűkebb és tágabb nemzetközi közösséghez. Valamennyi nemzeti érdekünk az európai integráció mélyítését kívánja. Jövőnk Európához kötött, ezért egy erősebb és dinamikusabb Európára van szükség, valamint megbízható, kiszámítható és konstruktív magyar külpolitikára. Új kezdeményezésekkel kell ösztönözni a szomszédos országokkal, más távolabbi kulcspartnerekkel, valamint különféle regionális együttműködési formákkal fenntartott politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat.

 

Párbeszéd a nemzetért!

Az MSZP azért bocsájtja vitára a József Attila Alapítvány vitaanyagát, mert meggyőződése, hogy hazánk jövőjéről csak együttgondolkodva lehet megegyezésre jutni és csak egy új együttműködésben érhető el Magyarország felemelkedése. A társadalmi bizalom helyreállítása és a félelmek nélküli biztonságosabb emberi élet megteremtésének esélye áll az „Ajánlat Magyarországnak” középpontjában.

Az MSZP önmagára nézve kötelezőnek tartja, hogy a párbeszéd során és a majdani programban csak azt ígérje, amit felelősséggel véghez is tud vinni. Reális, teljesíthető programra és őszinte, felelős politikai alternatívára van szüksége Magyarországnak. Ennek kimunkálását szolgálja a most elindított párbeszéd, amelynek keretét adja ez a vitairat

Budapest, 2012. május 16.

 

Az „Ajánlat Magyarországnak”, valamint az azt megalapozó tanulmányok letölthetők a jozsefattilaalapitvany.hu és az mszp.hu web oldalról.