Palamenti napló

Hibás lépés a gimnáziumi férőhelyek csökkentése

Hiller István a pedagógusnap kapcsán köszönetet mondott minden pedagógusnak, majd arról beszélt, hogy az önkormányzati iskolák államosítása túlcentralizált rendszert hozott létre, egycsatornás döntésekhez, meggondolatlan és hibás eredményekhez vezetett. Szükség volt központosításra, de eltévesztették a mértéket. Súlyos hiba, hogy a szakképzést a gimnáziumi oktatás kárára kívánják növelni. A férőhelyek csökkentése - aminek oka, hogy kevesebb diplomás legyen - meggondolatlan, távlatokat nem nyitó lépés - mondta és felsorolta azon településeket, ahol felmenő rendszerben megszűnhet a gimnáziumi képzés. Ez szégyen - mondta. Üdvözölte ugyanakkor, hogy az óvodákra figyelmet fordítanak, és, hogy felmenő rendszerben bevezetik az iskolákban az ingyenes étkeztetést.

Miért akarnak adóelkerülőket jutalmazni?

Tóth Bertalan szóvá tette, hogy a kormány olyan törvényjavaslatot vinne keresztül, amely adóamnesztiát adna azoknak, akik külföldre menekítették pénzüket. Szavai szerint ez a becsületes emberek helyett az ügyeskedőknek segít, s az oligarchák anélkül hazahozhatnák milliárdjaikat, hogy az adóhatóság vizsgáltatná eredetét. Az ellenzéki politikus pénzmosó törvénynek minősítette a javaslatot, a letelepedési kötvényről szólva pedig úgy értékelt: Magyarország az EU pénzmosási központjává válik. Azt kérdezte, miért akarják jutalmazni az adóelkerülőket és miért támogatják a pénzmosást.

A földművelésügyi az "alkotmánysértés minisztériuma"

Gőgös Zoltán az alkotmánysértés minisztériumának nevezte a földművelésügyi tárcát, amelynek két törvényjavaslatát is alaptörvény-ellenesnek minősített az Alkotmánybíróság. Az Ab ezzel szerinte megakadályozta "a haveroknak átjátszó ügyleteket" és a nemzeti parkokat is megvédte. Feltette a kérdést: meddig tartja még pozíciójában a miniszterelnök azt a miniszterét?

Önálló igazgatást a marcali kórháznak!

Harangozó Gábor azt kezdeményezte: állítsák vissza a marcali kórház önálló igazgatási és teljesítménymérési egységét, mert az szerinte jobb lenne, "mint a teljes leépülés". Bírálta, hogy az intézmény előbb állami fenntartásba került, majd a kaposvári kórház alá sorolták, ettől kezdve azonban csökkent az ágyszám, részlegek szűntek meg és modern berendezéseket szállítottak el Kaposvárra. A betegeknek is oda kell menniük, holott a közlekedési lehetőségek is korlátozottak - mutatott rá.

A HM EI székházfelújításáról

Demeter Márta sajtóhírekre hivatkozva beszélt arról, hogy a HM EI Zrt. székházfelújítására közel egymilliárd forintot költöttek. Ebből 769 millió forintot a Baurama Kft.-nek fizettek ki úgy, hogy a cégnek nem volt építőipari tapasztalata, illetve számba vehető gazdasági tevékenysége - tette hozzá. A politikus azt is szóvá tette, hogy a kivitelező cég és a HM EI-nél a minőségirányítási rendszert működtető DSQ Contact Kft. mögött ugyanaz az ember áll.

A kormány operatív rendőri akció keretében őrizteti a bevándorlásügyi plakátokat

Harangozó Tamás szerint "az idegengyűlölő" kampány plakátjait a kormány operatív rendőri akció keretében őrizteti, "a rendőri jelleg elfedésével" figyelteti a politikai véleménynyilvánítást. Tényleg ez a rendőrség kiemelt osztályának legnagyobb feladata? - kérdezte, majd azt firtatta: 25 év után újra van a Belügyminisztériumban olyan ügyosztály, amely a politikai véleménynyilvánítás operatív megfigyelésére szakosodott. Ki adott utasítást a plakátok őrzésére? A miniszterelnök, a belügyminiszter, vagy talán ez is Habony Árpád felelősségi körébe tartozik már? - tudakolta.

Lefokozzák a baranyai iskolákat?

Szakács László szigetvári és siklósi iskolaátszervezésről, intézmények szakgimnáziummá alakításáról kérdezte a kabinetet. Tegyék lehetővé, hogy a szigetváriak és a siklósiak továbbra is végezhessenek gimnáziumban a saját városukban - sürgette.

Az európai egyesült államok, illetve a kétsebességes Európa gondolatáról vitázhatnak a küldöttek

Az MSZP alelnöke szerint az európai egyesült államok, illetve a kétsebességes Európa gondolata uralja majd az Európai Szocialisták Pártjának hétvégi budapesti kongresszusát.

Ujhelyi István európai parlamenti (EP-) képviselő hétfőn Budapesten egy háttérbeszélgetésen a vita elindulását Emmanuel Macron francia és Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter múlt heti, az Európai Unió jövőjével kapcsolatos, a The Guardianben megjelent cikkével indokolta. A két politikus a többi között arról írt, hogy az EU "túléléséhez" az euróövezeti országoknak tovább kell integrálódniuk és közös kincstárat kell létrehozniuk.

Ujhelyi István szerint a mintegy nyolcszáz kongresszusi küldött egy belső vitát kezdhet el erről a kérdésről. A szocialista politikus azt mondta, nem hagyhatják, hogy Magyarország kimaradjon az egységesülő Európából. "Magyarország nem lehet Európa ellenzékében" - fogalmazott. Ha Németország és Franciaország komolyan gondolja a leírtakat, akkor ki kell nyitnia azoknak is a kaput, akik fejlettségben gyengébbek, de csatlakozni akarnak a szorosabb integrációhoz - tette hozzá.

A terítékre kerülő szakpolitikai témák közül a fiatalok munkanélküliségét emelte ki. Emlékeztetett arra, hogy Európában 5,5 millió 25 év alatti fiatal munkanélküli. Az EP-képviselő szerint eddig igen gyenge megoldások születtek a probléma kezelésére, ezért az európai baloldal szeretne határozottabb lépéseket elérni az Európai Bizottságtól ebben a kérdésben.

A kongresszuson felmerülő magyar belpolitikai témákat firtató kérdésre Ujhelyi István úgy válaszolt, az önmagában belpolitikai jelentőségű, hogy Magyarországon rendezik a kongresszust. Utalt arra, hogy a konferencia egy nappal azután az EP-szavazás után indul, amelyen a Magyarországgal kapcsolatos határozatról döntenek.

Az Európai Szocialisták Pártja június 12-én és 13-án tartja tisztújító kongresszusát Budapesten. A kongresszust számos egyéb rendezvény kíséri, csütörtökön a nőtagozat tisztújításával kezdődnek a rendezvények.

Mit miért tesz Lázár János?

A direkt36 oknyomozó portál szerint Lázár János 2013 nyarán 300 ezer forintért töltött el egyetlen éjszakát másodmagával Milánóban. Amíg a Fidesz a luxusban, a magyar családok az adósságban fürdenek, ezért jogos a kérdés: mit miért tesz Lázár János?

A fideszesek továbbra is úgy bánnak a rájuk bízott közvagyonnal, mintha a sajátjuk lenne. Matolcsy György jegybankelnök luxuskastélyt vásárol a bankárainak, a jászberényi polgármester magának utalja ki az önkormányzati bérlakást a háromgyerekes család helyett, Lázár János pedig luxuséjszakákban utazik.

Eközben az átlagos magyar család gondolkodni sem tud külföldi utazásban, mivel a Balatonra sem jutott el már évek óta és egyre több családban a víz- vagy az áramszámla befizetése is megoldhatatlan gondot jelent.

Az MSZP felszólítja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy két év után árulja már el, kivel és milyen célból utazgatott a magyar adófizetők pénzéből luxuskörülmények között!