MSZP: kártalanítsák a károsultakat!

Az MSZP választmánya azt kéri a párt parlamenti frakciójától, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a Quaestor-ügy károsultjai megkapják a pénzüket. Ezt Botka László választmányi elnök mondta szombaton Budapesten, a testület ülésének kezdetén.

A választmány egyhangúlag foglalt állást abban is: a frakció a rendelkezésére álló parlamenti eszközökkel érje el, hogy az ügy minden részlete nyilvánosan megismerhető, illetve érthető legyen.

Botka László napirend előtti felszólalásában jelezte, az MSZP nyitott minden szakmai javaslatra és ötletre az ügy megoldásával kapcsolatban, továbbá az a célja, hogy a következő napokban ezeket törvényjavaslatok formájában beterjessze a parlament elé.

A választmányi elnök értékelése szerint az elmúlt évtizedek legsúlyosabb pénzügyi botránya zajlik Magyarországon, amely több tízezer magyar családot, több százezer magyar állampolgárt hozott lehetetlen helyzetbe.

Hangsúlyozta: ez nem pusztán pénzügyi, hanem súlyos politikai botrány, válság is. Ez, mint cseppben a tenger, mutatja meg a fideszes kormány lényegét - fogalmazott.

Hozzátette: a botrány rámutat arra, hogy a Fidesz által átszervezett pénzügyi felügyelet teljes mértékben alkalmatlan feladata ellátására, hiszen a csődbe ment brókercégnek még tavaly ősszel is engedélyt adott kötvények kibocsátására.

Botka László azt mondta, hogy a Fidesz-kormány most harcot folytat a brókercégek ellen, de néhány hónapja még közpénzt bízott az egyik mostanra csődbe ment vállalkozásra.

A magyar társadalom pártállástól függetlenül választ vár a nyitott kérdésekre - jelentette ki.