Januári, februári morgolódások

Tartozom Önöknek egy bocsánatkéréssel, illetve egy félreértést tisztáznom kell.

Múlt levelemben írtam arról, hogy a január1-ére beígért 4,2 %-os nyugdíjemelés valójában csak 3,7 %.
Azóta már mindannyian megkaptuk a Nyugdíjfolyósító által kiküldött részletes, nyugdíjemelésről szóló papírt, amiből egyértelműen kiderült, hogy egyszer kaptunk egy fél százalékos, és külön egy 4,2 %-os emelést.
Sajnos, az igazsághoz hozzátartozik, hogy mégiscsak rosszul jártunk, ugyanis a fél százalék (amit a 2011. évi nyugdíjhoz kellett volna hozzátenni), nem lett „beépítve”. Ha a fél százalékkal megemelt tavalyi nyugdíjunkat emelik 4,2 %-kal, akkor valamivel több nyugdíjunk lenne idén, mint  amit valójában kapunk.
A közérthetőség kedvéért egy egyszerű példa: 100 000,- Ft-os nyugdíjat alapul véve, 0,5 % és 4,2 % emeléssel 104 700,- Ft az idei nyugdíj.
De ha a fél százalékot a 2011 évi 100 000,- Ft-hoz adjuk és a 100 500,- Ft-ot emeljük 4,2 %-kal, akkor 104 721,-Ft lenne a 2012 évi nyugdíj.
Nem nagy a különbség, a nyugdíjasok nagy része megvonja a vállát. DE: ha átlagosan havi 50,- Ft  különbséget veszünk ( vannak ám nagyobb nyugdíjjal rendelkezők szép számmal),
hárommillió nyugdíjas esetén ez havi 150 000 000,-  Ft megtakarítás az államnak!
Azért ez már nem semmi!

Az utóbbi hetekben köztársasági elnökünk plágium-botránya borzolja a kedélyeket.
Annyi mindent írtak már róla, én csak annyit szeretnék mondani: elhiszem, hogy nem igaz. (mondjuk).DE: egy normális, európai  országban egy kultúrember, ha ilyen vád éri,  és ilyen pozícióban van,  azonnal lemond. Mindegy, hogy igaz, vagy sem: besározódott!
Ezt egy köztársasági elnök nem engedheti meg magának. Itt jön a jól ismert mondás: nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani!
Igaz: Schmitt úr rendkívül ügyes ember. Ezt igazolja egész életpályája, hiszen bármilyen rendszer volt, ő mindig vezető pozíciót szerzett magának. El kell ismernünk, ebben rendkívül tehetséges. Talán, ha ebből kellett volna doktorit írnia….
Már az is tanulságos, ahogyan reagált. A botrány kipattanása után egy hétig csöndben volt.
Nem háborodott fel, nem kiabált, nem kérte ki magának a gyanúsítást – ahogy ezt egy ártatlan ember tenné.
 Úgy látszik, egy hét kellett arra, hogy „fentről” megmondják neki, mit csináljon.
Egy hét elteltével felvetett fejjel, büszkén kiállt a nyilvánosság elé – és magyarázkodott.
Nem mondta egy szóval sem, hogy nem igaz. Á, nem – arról beszélt, hogy „nem úgy, nem akkor, nem ott, és egyáltalán…”
Biztos, hogy ő a megfelelő ember erre a pozícióra? Nem jut senkinek eszébe, hogy az egyetemet, a doktori címet és az egész országot lejáratja?
Nevetséges lenne – ha nem lenne annyira tragikus.

Miniszterelnökünk és az IMF párbeszéde is megér néhány gondolatot.
Bajban vagyunk? Nagyon. Kell a segítség? Nagyon. Akkor miért is kekeckedünk?
Miért is beszélünk kétfelé? Miért mondunk itthon mást, mint Brüsszelben?
Csak egyedül O.V. nem látja, hogy az elmúlt másfél év gazdaságpolitikája tragikus helyzetet teremtett az országban?
A gazdasági miniszter csődöt mondott, csak ő nem veszi észre?
Szomorú, de tény: ha azonnali fordulat következne be (most gazdasági fordulatra gondolok), akkor is négy-öt év kellene ahhoz, hogy a mutatók növekedjenek, érezhetően jobban éljünk.
Erre nincs sok kilátás - hogy fogjuk kihúzni, mi lesz a bérből, fizetésből élőkkel, a nyugdíjasokról nem is beszélve?!

Szólni szeretnék még a bankokról, illetve erről a segítségnek nevezett végtörlesztési lehetőségről.
Egyértelmű, hogy megint azok jártak jól, akiknek volt pénze, sok pénze. Akik befektetésnek vettek több lakást, és el tudtak adni egyet, hogy kifizessék a hitelt – vagy egyszerűen volt bankbetétjük.
Nem véletlen, hogy parlamenti képviselőink közül sokan kifizették a hitelt.
Az az ifjú pár, akik csak saját otthont szerettek volna, és a két család segítségével meg a hitellel vettek egy kis lakást, a legnagyobb bajban van.
Nem véletlen, hogy a kilakoltatási moratórium lejárta után több mint százezer (!) bedőlt hiteles sorsa fordul bizonytalanra.
Arról beszélnek, hogy a bankokat mekkora veszteség érte. Utána kellene nézni, egyáltalán igaz ez?
Ugyanis szerintem a veszteség és az elmaradt nyereség nem azonos fogalmak.
PL: ha én kölcsönadok 100 Ft-ot 20,- Ft-os kamattal, de csak a 100,-Ft-ot kapom vissza, akkor nem ért veszteség, csak éppen nem nyertem az ügyleten.
Jó, tudom, hogy a bankok nyerni akarnak, azért hiteleznek, hogy hasznuk legyen. De mennyi hasznuk? Hol a határ?

Budai Juli