2011. január

Miniszterelnökünk nem tagadja meg önmagát. Nyolc év dühe, frusztráltsága robbant ki belőle  tavaly áprilisban.
„A köztársaság királya” -  írta róla Friss Róbert újságíró.
 Két választás elvesztése érlelte benne az akaratot az ellenzék eltiprására.

 

Nyolc év sok idő. Elég lett volna arra, hogy felkészüljenek az ország irányítására, okulva az MSZP hibáiból, kijavítsák azokat. Esetleg jobbítsák sorsunkat. De mit beszélek!
Nem ez volt a cél. Legelső és legfontosabb feladatuknak tekintették az ellenségként kezelt ellenzék ellehetetlenítését, a kormányzás felett gyakorolt ellenőrzés megakadályozását.

 

„A Fidesznek nincsenek alkotmányozási elvei, csak hatalmi szempontjai vannak”- írja Révész Sándor újságíró.
A Fidesz tudja, hogy mire képes  egy ellenzékben levő párt. Nyolc évig gyakorolta, parlamentbe-be-nem járással,  felesleges népszavazások kezdeményezésével, minden szükségszerű reform meg-nem szavazásával.
Persze, nem voltak egyedül. Legyünk őszinték így egymás közt: hozzásegítette őket a győzelemhez az MSZP a hibáival, rossz döntéseivel, félreértelmezett liberalizmusával, belső harcaival.

 

Az egyetlen embert, akinek volt bátorsága és ereje, hogy ki merje mondani „hazudtunk”  és szembeszálljon a Fidesszel, egyesült erővel sikerült félreállítani.
„Hiába mondja, hogy nem tör vezetői babérokra – ellenfeleinek a jelenléte is sok.”- írja Gyurcsány Ferencről  Tamás Ervin újságíró.
Győzelmükhöz a 2 700 000 rájuk szavazó nem lett volna elég ( kétharmadról ne beszéljünk, már sokszor, sok helyen elmondták, hogy a szavazóképes polgárok kétharmada nem ennyi).
Hozzásegítette őket az a sokszázezer bal-liberális széplélek,  aki nem ment el szavazni.
Csalódtak az MSZP-ben , rendben van, de uraim-hölgyeim, nézzenek magukba, valóban ezt akarták?!

 

Az elmúlt néhány hónap eseményei, az össze-vissza nyilatkozatok, a nemzetközi felháborodást keltett  média-törvény, a multik megadóztatása ( aminek beláthatatlan következményei lehetnek) , a magán-nyugdíjpénztárak államosítása  nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve.
A nagy lelkesedéssel beharangozott egykulcsos adórendszer valószínűleg tragikus következményekkel fog járni. Ezzel majd februárban szembesülnek az emberek, amikor először veszik észre, hogy kevesebb  a fizetésük.  Ugyanis már sokszor, sok helyen elmondták, leírták, hogy kizárólag a 300 000,- Ft feletti fizetéssel bíró munkavállalók járnak jól – kivéve a sokgyermekes családokat. 
Zseniális közgazdász lehetett, aki ezt kitalálta  - adjunk a gazdagoknak még többet, a szegények nyomorogjanak nyugodtan. Vagy lehet, hogy ebben asz országban csupa jól kereső ember él? Akkor én tévedtem, bocsánat.
Igaz – már a saját térfelükön is vannak bírálatok. Halkan, finoman, de néhányan, akik értenek hozzá, már szóvá teszik a szarvas hibákat. Így tesz a konzervatív Schmidt Mária történész annak hallatán, hogy lehetőséget teremtenek az ügynökjelentések hazacipelésére, ami a történész-szakmát veszélyezteti.
Vagy a Fidesszel világnézeti szempontból rokonszenvező Sólyom László annak hallatán, hogy mit művelnek a magyar jogrenddel.
Vagy Pokornyi Zoltán a kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa elképzeléseit hallván.

 

És most engedjék meg nekem, hogy idézzem néhány nálam sokkal okosabb , tapasztaltabb ember – általam nagyon igaz, terjesztésre méltó -  véleményét.

 

Nekem mindegy, hol áll egy párt. Inkább haladnia kellene.  (Wermer András kampányszakértő)

 

Nem ellenség az, akinek más a véleménye.  ( Mesterházy Attila szocialista politikus)

 

Vagy közösségként lépünk fel,  vagy egyenként fognak minket levadászni. (Mesterházy Attila)

 

A kormányzás nem forradalom, hanem törvényalkotás. (Heller Ágnes filozófus)

 

Csak parancsuralmi rendszerekben törvénykeznek lóhalálában. (Heller Ágnes)

 

A szabadság akkor értékes, ha éppen valaki csorbítani akarja. ( Babarczy Eszter  esztéta)

 

Orbán Viktornak  igazán az ifjú Orbán Viktoroktól kell tartania  ( Lengyel László politológus)

 

A Fidesz megsemmisített szinte mindent  önmagán kívül. (Nagy N. Péter újságíró)

 

A gondolat kijárási tilalmát vezetik be. (Nagy N. Péter újságíró)

 

Fenti idézetek okos emberek megszívlelendő gondolatai.  Érdemes elgondolkodni rajtuk!             

 

 

Budai Juli