Jeles napok 2014. januárjában, Pesterzsébeten

Megérte ezt az évet is,                                           Ott hagyja fájó, mély nyomát,
Megérte a magyar haza,                                         Haramja-csorda, képeden,
A vészes égen elborult,                                          Hogy majd az ítéletnapon
De nem esett le csillaga.                                         E bélyeg vádolód legyen.

Meg van vagdalva, vérzik a kezünk,                        Vádlód az úristen színe előtt,
De még azért elbírjuk fegyverünk,                          És gyújtsa rettentő haragra őt
S amerre vág,                                                         Teellened,
Ott hagyja fájó nyomát.                                          Ki ránk veszett fogad fened.

 

 

Fenti idézet Petőfi Sándor 1849-ben írt, „Új esztendő hajnalán” című verséből való. Kérem Önöket, olvassák el végig, érdemes!


E verssel szeretnék tisztelegni a legnagyobb magyar költő előtt, aki  1823.. január 1-én született.


Egyébként január elsején ünnepeljük a béke világnapját is.


A hónap nevét Janus isten után nyerte, akit a szerencsés kezdet,  illetve a kapuk és átjárók isteneként is tiszteltek az ókori Rómában.


A január eleji évkezdet a Gergely-féle naptárreform (1582) után vált általánossá.


A Föld a Nap körüli pályáján január 4-én  éri el a Naphoz legközelebb eső pontot. Érdekes, hogy ennek ellenére a napsugarak ereje ilyenkor a leggyengébb, legalábbis az északi féltekén. Ez a Föld-tengely dőlésszögének köszönhető.


Január 4-e a Braille-írás világnapja (ezen a napon született 1809-ben,az alkotó Braille, aki maga is vak volt) 1854 óta, két évvel halála után lett elismer hivatalos írás.


1934. január 10-én végezték ki  Marinus van der Lubbét a Reichstag  felgyújtásáért.


1876. január 12-én, egy napon született  Molnár Ferenc és Jack London.


1854. január 13-án szabadalmaztatta Anthony Faas a tangóharmonikát, és 1690. január 14-én lett kész Johann Christoph  Denner a világ első klarinétjával.


1945. január 18-án szabadult fel Pest.


1963. január 22-én írta alá Charles de Gaulle francia elnök és Adenauer német kancellár, a francia-német megbékélést szolgáló Elysée-szerződést.


A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc e napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat.


1458. január 24-én a Duna jegén koronázták magyar királlyá I. ( Hunyadi) Mátyást.


1934. január 26-án írták alá a német-lengyel megnemtámadási szerződést. Ehhez képest a II. világháború azzal kezdődött, hogy 1939. szept. 1-én a német hadsereg átlépte a lengyel határt….


1945. január 27-én az első ukrán front néhány katonája lépett be elsőként az auschwitzi haláltábor kapuján. A látvány az egész világot megdöbbentette. Halottak mindenütt, az élők is csupán emberi roncsok.


E nap, január 27-e, az ENSZ határozata alapján 2006 óta a holokauszt nemzetközi emléknapja. A világon mindenütt megemlékeznek a körülbelül 6 millió emberről, aki már soha nem térhetett vissza az életbe.


Hát… a teljesség igénye nélkül ennyi minden is  történt januárban.


Most már csak boldog névnapot kívánok a  Piroskáknak ( jan.18), Sáráknak, ( jan.19) és Ágneseknek  (jan.21)  valamint mindenkinek, aki januárban ünnepli név- vagy születésnapját.


Budai Juli