A fideszes szociálpolitikát szegényüldözésnek hívják - interjú Lendvai Annával

Miközben a "+ 1 kávé" projekt sikere civil akció a szegények segítésére, ennél is fontosabb kérdés, hogy a hivatásos politikusok miként gondolkodnak a szegénységről, hajléktalanságról. A főpolgármester folyamatosan arról beszél, hogy az "elmúltnyolcévben" semmi sem történt a hajléktalanok ügyében, ő maga kiszorítaná a közterületről ezeket az embereket. Mi arra voltunk kíváncsiak, mi a véleménye ugyanerről a témáról a fővárosi MSZP frakció szakpolitikusának, Lendvai Annának.


Korából adódóan nem lehet sok emléke a rendszerváltás környéki hajléktalanhelyzetről, de mégis ezeknél az előzményeknél kell kezdenünk, hogy a mai helyzetet pontosan értékelhessük.


A főváros annak ellenére, hogy 1996-ig törvényi kötelezettsége sem volt, önként vállalta a hajléktalangondozás feladatát. Tette ezt egy olyan helyzetben, amikor például a hajléktalanokat befogadó férőhelyek száma még országosan sem nagyon haladta meg két-háromszázat. Budapest a férőhelyszám rohamos bővítésével párhuzamosan kezdte el magát a hajléktalanellátó rendszert is felépíteni, mint az előbbiekből kiderül szinte a nulláról. Ekkor alapították meg a Fővárosi Szociális Központot és Intézményeit, amely azóta is az ország legnagyobb hajléktalanokat ellátó központja. A város természetesen mindezt nemcsak a hajléktalanok, de saját, jól felfogott érdekében is tette és nem győzöm hangsúlyozni, hogy egészen a Szociális törvény megalkotásáig, illetve módosításig, állami segítség nélkül. Ennek a munkának köszönhető, hogy az ezredfordulóra már közel négyezer hajléktalannak tudtunk fedelet nyújtani, a legutóbbi kormányváltásig, pedig még legalább kétezerrel nőtt e helyek száma. Ekkortájt, a kilencvenes évek közepén, kötötte például a főváros az első ellátási szerződést három civil szervezettel. Ebben az időben hozták létre egyebek között a Hálózat a Budapesti Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért Alapítványt a szociálisan nehéz helyzetbe került családok rendszerszerű lakásrezsi támogatására. Akkoriban pezsgett a hozzáértő jóakarattól a szakma, így jöhetett létre a független kutatók által is megerősítetten Közép-Európa egyik legszínvonalasabb hajléktalanellátó rendszere.

 

És akkor - kicsit kiforgatva Voltaire-t - ez a rendszer lett a lehető rendszerek legjobbika?

Miért ironizál? Ez a rendszer azóta is él, lüktet, változik, igyekszik korszerűsíteni önmagát, de a dolog természetéből adódik, hogy néhány lépéssel mindig a jelen idő mögött halad.

Ha a két görbét: a hajléktalanok, rászorulók számának növekedési mutatóját és az ellátórendszer fejlődését egymásmellé vetítenénk, mit látnánk?

Majdnem párhuzamosan emelkedő görbéket. Persze az is tény, hogy jelenleg is több mint kétezer olyan hajléktalan él a fővárosban, akinek nincs szálláslehetősége.

Miért, ha olyan jól állunk férőhelyekkel?


Egy részük sajnos súlyos alkoholbeteg, drogfüggő, vagy pszichés zavarokkal kínlódó ember, aki nem tud megfelelni egy közösségben. Többek között miattuk is nagy gond a mostanra már alkotmányba, pardon alaptörvénybe foglalt önkormányzati gumirendeleti lehetőség. A fenti szégyenletes passzus ugyanis azt sugallja, hogy helyes dolog kitiltani a hajléktalanokat a közterületekről. Tévedés ne essék, mindezek tükrében az önkormányzatok jó része addig tekeri, csavarja majd a lehetőségeit, amíg sikeresen kiüldözi ezeket az embereket, akik akkor végleg kiesnek a társadalmi segítői látótérből. Azt már évek óta látjuk, hogy a Tarlós-féle városvezetés a probléma megoldása helyett annak elrejtését választja, mert ami nem látszik, az nincs. Nos, ez egy óriási tévedés. Azért is érthetetlen a jelenlegi főpolgármester stábjának ilyen fokú elfordulása a problémától, mert ez ügyben - bármit is mondanak - igazán jó örökséggel indultak. A főváros még 2008-ban felülvizsgálta és korszerűsítette a hajléktalan-koncepciót, ide tartozott a civilekkel kötött szerződések újragondolása és a szociális munka megerősítése is, tehát nem világos, hogy miért akarnak most "gyógyítás helyett egyszerűen eltakarítani."

 

A hibákat felvázolta, de mit tenne másként?

Valódi szociálpolitikára van szükség, ami a hajléktalanságból kivezető útra, de elsősorban a hajléktalanság megelőzésére összpontosít a szociális ellátás megerősítésével, a díjhátralékosok, a devizahitelesek és banki károsultak valódi megsegítésével, valamint hatékony lakáspolitikával. Az őrült, tékozló, a semmi közepén árválkodó ócsai lakóparkkal szemben, ez végre valódi megoldást jelenthetne például a már említett deviza-hitel áldozatainak is.

Mindez nagyon szépen hangzik, de sokaknál irreális elképzelés a tulajdonlás, mint megoldás.

Éppen ezért - összhangban sok civil szervezettel - átfogó bérlakás-programot javaslunk. Ezzel elindíthatnánk az üresen álló lakások szociális célú hasznosítását, mert bevezetnénk a lakbér-támogatási rendszert. A programmal nemcsak a potenciális hajléktalanok tömegein segíthetnénk, de a ma még átmeneti szállón élő hajléktalanok egy részén is. Ne essünk ugyanis tévedésbe, a hajléktalanság szerencsére nem mindig azonos a jövedelemnélküliséggel. A legtöbb utcára került embernek van még némi jövedelme, ami persze nem elégséges az önálló életvitelhez, ebben kell segíteni őket.

Nagyon fontos a szakmai ágazatok: az egészségügy, a foglalkoztatás, a lakásügy, a szociális intézmények stb. folyamatos együttműködése a cél eléréséhez.

Természetesen nem szeretném, ha az a vád érne, hogy én is "tündérmesékben" gondolkodom, fogalmazzunk tehát szerényebben: a fent vázolt módon a megoldás legalább látóhatáron belülre kerülhetne. A prakszis oldaláról még azt is meg kell említenem, hogy mindezek mellett és előtt a kis létszámú intézmények lehetnek azok, amelyek leginkább képesek a legfontosabb igénynek: a hajléktalanságból történő kivezetésnek megfelelni, mert a jelenleg fennálló rendszerre épülve javítani tudnák az ellátás színvonalát. A tartós elhelyezési formák kapacitását kell növelni és nem a tömegszállásokét.

Azt látom, hogy a hatalom ahelyett, hogy csendben maradna és ebben a csendben, végre meghallaná a jó szándékú ellenérveket, egyre csak tovább szajkózza a képtelenségeit. De attól, hogy képviselői és szószólói sokszor elmondanak egy hazugságot, az még nem lesz igaz. Csak azt érhetik el, hogy az ostobaság megragad a fejükben, és a végén már maguk is elhiszik, hogy nem egy végletesen elhibázott úton járnak. Mindezek következtében az orbáni Magyarország mára a szegények országává lett, ahol a rászorulóktól még el is vesznek és segítség helyett csak megbélyegzést kapnak.

 

(Forrás:stop.hu)